HÍREK / BLOG

Ifjúsági Koncertturné Veszprém Megyében

Február közepén ismét nyakunkba vesszük majd az országot folytatva a Filharmónia Magyarország Nkft. szervezésében megvalósuló nagy sikerű ifjúsági koncertsorozatot, amelynek keretében már több ezer diákot vezettünk végig játékosan a mai zene kialakulásának történetén. A 21. Századi Trúbadúrok címre hallgató koncertsorozat Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye után ezúttal 2018. február 12-16 között a Veszprém megyei tanulókhoz látogat majd. A korábbiakhoz híven most is maratoni mennyiségben mindössze 5 nap alatt adunk majd 15 koncertet többek között Herenden, Tapolcán, Balatonalmádiban, Balatonfüreden, Pápán és természetesen Veszprémben. Mi már nagyon várjuk!